Maria Callas : a díva

Szerző
Michelle Marly

Jelzet: M 35

Maria Callas (1923-1977) Amerikában született görög származású opera-énekesnő (szoprán), aki elsősorban lenyűgöző bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességének köszönhette világhírnevét. Rajongói „La Divinaként”, „Casta Divaként” emlegették.

Amikor megismerkedett a nála harminc évvel idősebb Giovanni Battista Meneghinivel, férjhez ment hozzá és a férfi egyúttal az impresszáriója is lett. Callas sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait. Temperamentuma és sorozatos botrányai miatt gyakran szerepelt bulvárlapok címoldalán, majd amikor az 1950-es években – a pletykák szerint az esztelen fogyókúrák következtében - az egészsége megrendült, házassága is válságba jutott.

1957 szeptemberében, Velencében a Norma került színre, Callas olyan megrendítő erővel énekelte el a címszereplő áriáját, amikor az a Hold istennőhöz imádkozik, hogy a nézők soraiban ülő Aristoteles Onassis görög hajómágnás megbabonázva meredt a művésznőre, majd az előadás után elárasztotta bókokkal. Ekkor kezdődött kettejük világhírűvé vált szerelme, kapcsolata, amely kezdetben csodálatosnak tűnt. 1959-ben Callas  Onassis miatt elvált a férjétől, és ezután már bátran felvállalták kapcsolatukat. Callas élvezte azt a csillogással és gazdagsággal teli világot, amelyben a férfi mellett része lehetett, hiszen az szinte az egész világot szerelme lábai elé helyezte. A gondok akkor kezdődtek, amikor a bulvársajtó szellőztetni kezdte, hogy dúsgazdag pénzember figyelme Jackie Kennedy felé fordult. Ezután sokat időzött Callas Párizsban és ismét kereste barátai társaságát, és bár a lelke legbelül sajgott, a szíve majd megszakadt, de erős asszony lévén ezt nem mutatta és megnyugtatta barátait, hogy jól van.

Ebben az a tény is segítette, hogy a rendezők, impresszáriók, producerek már azt várták, mikor szakít végre Onassis-szal és lép újra színpadra, mert amíg a férfi mellett élt, nem nagyon vállalt fellépéseket. Callas erős asszony volt, fájdalmát eltitkolta és újra énekelni kezdett. 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára színpadra, ezután többnyire csak hangversenytermekben hallhatták a hangját csodálói. 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, szívroham következtében.

A szerelmes asszony, a díva, az ünnepelt sztár közel egy évtizedes szerelmi kapcsolatának krónikája az olvasmányos regény, amely mindenkit lenyűgöz.

Forrás: kello.hu