A legfontosabbat utoljára hagytam

Szerző
Szentesi Éva

Jelzet: SZ 62

Szentesi Éva rákbetegségéről már egy előző könyvében, a Hamvaimból címűben is számot adott. Abban a kötetében vallott arról a 2013 decemberében indult „Canossáról”, amelynek végén „megbocsátást” nyert, hiszen gyógyultnak mondták őt az orvosai.

Mostani megrendítő, ugyanakkor informatív, mi több tudományos alapossággal is bíró könyvében, történetének kiindulópontját, 2015. május 13-hoz köti, amikor kézhez vehette a negatív PET CT eredményt, amely azt jelentette, hogy a daganat tökéletesen elmúlt a szervezetéből. Ennek a sikeres diagnózisnak az esélyét az orvosok többsége nullára becsülte. Azóta öt esztendő telt el, és szerencsére az írónő legújabb vizsgálati eredményei is negatívak. Nem valamiféle „pezsgő durrogtató” ünneplésre vágyott, amikor papírra vetette gondolatait, sokkal inkább az volt a célja ezzel a munkájával, hogy azt a tudásanyagot, amelyet az évek során betegségével kapcsolatban megszerzett, megossza az olvasókkal, hiszen számos hasonló sorsú nőtársának adhat mindezzel reményt a bajban.

Gyógyulása során a lélek útját is járta, amikor megkísérelte felfejteni azokat a szálakat, amelyek eredői lehettek testi megbetegedésének. Egy céltudatos, erős nő „pokoljárása” fordul „meseszerű” történetbe, pedig Szentesi Éva bevallottan nem hisz a csodákban, abban azonban bizonyos, hogy valamiféle karmikus sorsot kellett megélnie ahhoz, hogy lelkének legmélyebb, rejtett bugyraiba leszállva, felszínre hozza mindazt, amelyet lelki gyógyítói segítségével egy belső utazás során, orvosai és természetgyógyászai segítségével végül le tudott győzni.

Forrás: kello.hu