A kívülálló

Szerző
Stephen King

Jelzet: K 46

Az idegborzoló thrillerek nagymestere most ismét egy félelmetes, vérfagyasztó történettel ajzza föl olvasói nyugalmát.

Az álmos amerikai kisvárosban szörnyű bűntény történik. A tizenegy éves Frank Petersont öli meg bestiális módon valaki. Amikor rátalálnak a szerencsétlen fiú vérbefagyott és megcsonkított testére, a gyanú egyből a város gimnáziumának irodalomtanárára, és egyben az iskola baseballedzőjére koncentrálódik. Terry Maitland azonban nem bűnös, ez egészen bizonyos, hiszen a köztiszteletben álló férfi felesége eskü alatt vallja, hogy férje a baljós éjjelen nem is tartózkodott a városban. A szemtanúk azonban szintén eskü alatt egészen mást állítanak, látták a tanárt a holttest mellett és a DNS vizsgálat eredménye is erre utal. Terryt ezért letartóztatják és a tárgyalásig börtönbe zárják. Az ügy felderítésével Ralph Anderson nyomozót bízza meg a hatóság, és a férfi, aki két fia révén, részben maga is érintett az ügyben, oroszlánként veti rá magát Terryre, majd egy szerencsétlen véletlen következtében még a tárgyalás előtt lelövi a férfit. Terry felesége kétségbeesetten keresi elhunyt férje igazát, de sajnos továbbra is minden az edző bűnösségére mutat. Lehetséges, hogy egy hozzá hasonló testben, a vele küllemre tökéletesen azonos alteregója volt a gyilkos, egyáltalán, hogyan létezhet az, hogy hamisak legyenek a gyilkosság helyszínén rögzített, Terry bűnösségét igazoló DNS minták és ujjlenyomatok? Sajnos azonban mindez lehetséges, mert egy "lény" az, aki a szörnyű bűntény mögött áll, és Ralph rémálmoktól gyötört éjjeleken át kutatja, hogy ki lehet Ő...

A szerző most sem hagyja cserben olvasóit, olyan hátborzongató thrillert írt a félezer oldalas, vaskos kötetében, amelyet bizonyára ismét örömmel fogadnak majd a hívei és a műfaj kedvelői.

(Forrás: kello.hu)