Az örökké rövid története

Szerző
Vass Virág

Jelzet: V 60

Vass Virág regénye Magyarország „puha diktatúrájának” időszakába kalauzolja el az olvasókat. A kötet ajánló sorai szerint valóságos személy szolgált mintául főszereplője alakjának megformázásához. A szerző édesanyja az Ez a divat című képes újság szerkesztőségében dolgozott a Kádár korszakban, ahol az író még gyermekként találkozhatott azzal a megjelenésében, a társai közül magasan kiemelkedő lánnyal, akibe végül Kardos Sára alakját „belelátta”.

A vidéki lányt szigorúan nevelték szülei, katonatiszt édesapja a szokásos életet szánta lányának, és korán férjhez is adta, a minden tekintetben remek partinak tekinthető, politikailag is megbízható, Kosztovics Bélához. Ám Sára, aki a helyi ruhagyárban kezdett dolgozni, ennél többre vágyott. Az egyik elvtársnő meglátta benne a lehetőséget, és így került fel – a szülők ellenkezésével szembe menve – Budapestre, ahol csakhamar a legelőkelőbb szalonban mutatott be ruhákat.

Sokan irigykedtek a manöken szempontból őstehetség lányra, aki az első pillanattól kezdve pontosan tudta, hogyan kell mozognia a kifutón, és ekként csakhamar ráirányult a külföldi menedzserek figyelme is. Hamarosan Párizsba került, ahol megismerkedett élete egyik nagy szerelmével, Erikkel. Később még jobban kitárult előtte a Nyugat, mert a divatbemutatók révén bejárta szinte a világ valamennyi táját, többek között eljutott New Yorkba is.

Miközben a szerző Kardos Sára és a divatvilág korabeli életébe kalauzolja olvasóit, történetébe beleszövi a hetvenes, nyolcvanas évek politikai, társadalmi, történelmi hátterét, a hidegháború és a legvidámabb barakk szocializmusának éveit.

(Forrás: kello.hu)