Amrita Sher-Gil : egy magyar festőzseni szenvedélyes élete

Szerző
Szunyogh Szabolcs

Jelzet: SZ 96

Amrita Sher-Gil, a magyar származású indiai festőművész Budapesten született 1913. január 30-án. Furcsa módon hazánkban életművét kevéssé ismerik, Indiában azonban a 20. század egyik legnagyobb modern festőjeként tartják számon. Az Amrita nevet amritról, az örök élet nektárjáról kapta, magyar keresztneve Dalma volt. Az ő regényes élettörténete elevenedik meg a kötet lapjain. A szerző, Szunyogh Szabolcs – miként az a kötet utószavából kiderül – eredeti dokumentumokra, szövegekre támaszkodva szőtte „tarka mintázatú selyemmé” a világhírű festőművész életének krónikáját.

Amrita életének első nyolc éve Magyarországon telt el. Tehetsége, festőművészi hajlamai már ötéves korában megmutatkoztak, amikor akvarelleket festett. A kislányra nagy hatással voltak az édesanyjától hallott népdalok, népmesék. 1921-ben a család Indiába utazott, a Himalája tövénél telepedtek le. Később Amrita Párizsban tanult, példaképei Paul Cézanne, Paul Gauguin és Modigliani voltak és ő maga is posztimpresszionista stílusban kezdett festeni. Fiatal lányok (Young girls) című festménye 1933-ban elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét és ő lett az egyetlen ázsiai és a legfiatalabb festő, akit a Szalon tagjává választottak.

Képeivel egyre nagyobb hírnévre tett szert, miközben magánéletének eseményeivel megbotránkoztatta a környezetét. Amrita ugyanis megkérte  gyermekkori szerelme, a fiatal orvos, dr. Egan Viktor kezét, és 1938-ban összeházasodtak. Egy ideig Magyarországon is éltek, majd Indiában telepedtek le, ahol a férje orvosként praktizált. A rendkívüli tehetséggel megáldott Amrita egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el festményeivel, ám élete hihetetlenül gyorsan véget ért. 1941. decemberében a fiatal nő váratlanul meghalt. A szülők a férjét, Viktort gyilkosnak kiáltották ki, őt okolták lányuk haláláért, mert bár a férfi vérhast diagnosztizált feleségénél, nem kizárt az sem, hogy Amrita várandós volt, és egy felelőtlenül végrehajtott magzatelhajtás okozta a halálát. Az már soha nem derülhetett ki, hogy mi végzett ilyen fiatalon Amritával, mert a máglyát, amelyen a festőművész fiatal teste nyugodott a végsőkig kétségbeesett édesapa még azelőtt meggyújtotta, hogy lányát felboncolhatták volna…

A regényes élettörténet valósághűen, hitelesen meséli el ennek a tehetséges festőnek az életét, akit az „indiai Frida Kahlo” néven is számon tart a művészettörténet, miközben India világa, Nehru elnök személye és a korabeli politikai élet eseményei és életre kelnek.

Forrás: kello.hu