Vörös éhínség

Szerző
Anne Applebaum

Jelzet: 947 A 72

A Vasfüggöny történetét feldolgozó kötete után az 1932-33-as nagy ukrajnai éhínséggel foglalkozik a Pulitzer-díjas amerikai újságíró és történész, Anne Applebaum. Rögtön az elején leszögezi, hogy mindez nem pusztán a kedvezőtlen időjárási körülmények, hanem a tudatos kormányzati politika következménye volt, s mint ilyen, Sztálin egyik legsúlyosabb bűncselekménye.

A szovjet mezőgazdaság 1929-es kollektivizációja parasztok millióit kényszerítette Szovjetunió-szerte arra, hogy földjükről lemondva belépjenek a kolhozokba. A kötelező terménybeszolgáltatásból kívánták fedezni nemcsak az ország élelmiszerellátását, hanem az iparosítást is, ám azzal senki nem törődött, hogy mennyi termény marad a parasztoknál. A reform rettenetes következménye a tömeges éhhalál lett – a Szovjetunió valamennyi gabonatermő vidékén, ám legnagyobb mértékben Ukrajnában. Az emberek megettek bármit: füvet, fakérget, kutyákat, elhullott állatokat, és némelykor egymást is képesek voltak megölni az élelemért. Becslések szerint 1931 és 1934 között legalább ötmillió ember veszett éhen Szovjetunió-szerte, köztük több mint 3,9 millió ukrán. A vész mértékét az is jelzi, hogy az éhínséget az emigráns sajtóban akkor és később holodomornak nevezték: az éhséget jelölő „holod” és a kiirtást jelentő „mor” szavak összetételével.

Az éhínség azonban csak a történet fele. Miközben a parasztok vidéken haldokoltak, a szovjet titkosrendőrség egyidejűleg támadást intézett az ukrán értelmiség és a politikai elit ellen is. Tanárok, múzeumi kurátorok, írók, művészek, egyházi emberek, köztisztviselők és hivatalnokok kerültek börtönbe, munkatáborokba vagy kivégző osztag elé. Bárki, akinek köze volt a rövid életű Ukrán Népköztársasághoz, aki tett az ukrán nyelv vagy az ukrán történelem ismeretéért, aki független irodalmi vagy művészeti pályafutást tudhatott magáénak, üldöztetésben volt része, és sokak a várható fejlemények elől öngyilkosságba menekültek (mint például az Ukrán Kommunista Párt egyik legismertebb vezetője, Mikola Szkripnik). De mi is történt tulajdonképpen Ukrajnában 1917 és 1934 között, azon belül is leginkább 1932-33 őszén, telén és tavaszán? Az események milyen láncolata és milyen mentalitás vezetett az éhínséghez? Ki volt a felelős? Melyek voltak a legfontosabb következmények? Hogyan próbálták a hatóságok később eltüntetni a nyomokat? Miképpen illeszkedik ez az epizód tágabb értelemben Ukrajna és az ukrán nemzeti mozgalom történtébe?

Ezt kívánja bemutatni a számos forrást felhasználó kötet, melyet fekete-fehér képmelléklet, jegyzetek, válogatott bibliográfia, valamint névmutató zár.

Forrás: kello.hu