Míg Párizs aludt

Szerző
Ruth Druart

Jelzet: D 92

Két idősíkon és helyen játszódik a valós történelmi tényekre is építő regény. Egyrészt 1944-ben, Párizsban a német megszállás idején, másrészt 1953-ban, az amerikai Santa Cruz városában játszatja szereplőit az író, aki a regényalakok monológjain keresztül fonja történetének szálait.

Jean-Luc Beauchamps Párizsban él, alig harmincéves korában apját munkaszolgálatra viszik a németek és az ő élete sincs biztonságban, megsebesül, majd amikor kórházba kerül, megismerkedik Charlotte de la Ville-vel, a tizennyolc esztendős, csinos ápolónővel. Nemsokára egymásba szeretnek és Jean-Luc arra kéri a lányt, hogy a németek által megszállt francia fővárosból, szökjenek meg együtt Amerikába. A pályaudvaron ekkor indítják el az egyik haláltáborba tartó vonatot, amelyre a zsidó származású, Sarahnak és férjének, Davidnak is fel kell szállnia. A fiatalasszony kétségbeesetten szorítja magához csecsemőjét, a párhónapos Samuelt majd, amikor már minden kétséget kizáróan biztos abban, hogy betuszkolják őket a büdös marhavagonba, egy ismeretlen férfinek, Jean Luc-nak adja oda a csecsemőt, és könyörög neki, hogy mentse meg gyermekét. Kilenc év telik el az ominózus pályaudvari találkozás óta. Jean-Luc és Charlotte sajátjukként nevelik a kis Samuelt, a gyerek szeretetben és boldogságban nő fel Amerikában, ám „szülei” mindent el akarnak felejteni, ami hazájukhoz, Franciaországhoz köti őket, olyannyira, hogy soha nem beszélnek franciául és Samuelnek sem vallják be, hogy nem ők az édesszülei. A háború véget ért, Sarah és David a csodával határos módon megmenekül, de fiuk elvesztése miatti bánatukat semmi sem tudja enyhíteni. Minden segítséget igénybe vesznek, hogy felkutassák gyermeküket, nemsokára rá is találnak Samuelre, de a kisfiú annyira szereti megmentőit, hogy képtelen elfogadni az édes szüleit…

A kérdésre, hogy végül miként rendeződik mindkét család sorsa, a jól megírt regény végén kap választ az olvasó. A regény, amely a történelem egyik legsötétebb korszakában játszódik, megindítóan mutatja be a bátorság, a kitartás és a családi kötelék erejét, valamint azt, hogy mit jelent feltétel nélkül szeretni.

Forrás: kello.hu